Jutalomfalat és ajándékcsomag a jó munkáért

A Csodaszép nevű rendőrkutya számos bűncselekményben segítette a rendőrök munkáját, a kilenc éves szolgálati eb fegyveres rablásnál, betörésnél vezette az elkövetőkhöz a nyomozókat. Januárban egy boldogi asszonyt támadtak meg, a kutya itt is a segített. A sértettől, jó munkájáért ajándékot, az országos rendőrfőkapitánytól jutalomfalatot kapott Dunakesziben, ahol éppen kiképzésen van.

A Dunakeszi Kutyavezető – képző Központban 1949-ben szervezték az első járőrvezető tanfolyamot, három év múlva a nyomkövető képzést. Az oktatás folyamatosan bővült, a világ minden tájáról érkeznek szakemberek humán és kutyás kiképzésre. Csodaszép kilenc éves, tíz éves korában fejezi be a szolgálatot. Utódját most képezik ki. A nyomkövető szolgálati kutyák képességeit folyamatosan ellenőrzik, rendszeresen vesznek részt képzésen. Maksa Józsefnéhez januárban törtek be, megverték. Az elkövetőket Csodaszép segítségével fogták el a rendőrök. Csodaszép ajándékot kapott a sértettől. Eredményes elfogásért Sára Károly és Csodaszép kutyája emléklapot kapott. Kitüntették a bűnügyi terület legeredményesebb kutyáját és a legsokoldalúbb rendőrkutyát.