Felújítják a Líceumot

A meghatározott ütemben halad a Líceum rekonstrukciója, amelyet az év elején kezdtek el. Ennek során a mélyföldszintet, a földszintet és a tetőszerkezetet is felújítják, korszerűsítve, bővítve a műemléképületet, több mint 5 milliárd forintból.

Már januárban megkezdődtek a földszint alatti munkák az Eszterházy Károly Főiskola központi épületében, most már látható módon, a felszínen, többek között az udvarban is dolgoznak a kivitelezők. Tíz nappal ezelőtt hozzákezdtek a homlokzat rendbetételéhez is, megkezdték az állványozást, illetve a tetőszerkezet rekonstrukcióját is, ahonnan először a két méteres, másfél mázsás tetővázákat vették le. Ezeken kívül megújul majd a torony is, akárcsak a homlokzat.
A beruházás természetvédelmi figyelmet is igényel, tekintve, hogy fecskék, denevérek is élnek a Líceumban, az utóbbinak legalább hét alfaja található az épületben, amelyek közül az egyik fokozottan védett. Emiatt a kivitelező engedélyt kért a tervezett építéshez a szakhatóságtól.
A főiskola szokásos havi tájékoztatóján beharangozták a közelgő Botanika hete, illetve az Atomenergiáról mindenkinek című ismeretterjesztő programokat.