Dohányzásmentes Világnap

Az idei Dohányzásmentes Világnap a dohányzás veszélyei mellett felhívja a figyelmet a dohányipar üzleti praktikáira is. A Bartakovics Béla Közösségi Házban a nemdohányzók védelme és jogai címmel szervezett előadást a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete.

Mindenkinek joga van dohányfüstmentes környezetben élni és megvédeni magát, illetve a felnövekvő generációt a dohányfüst ártalmaitól. Ez adta a vezérfonalát annak az eladásnak, amelyet a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete rendezett. dr. Török Tamás az ÁNTSZ munkatársa a nemdohányzók védelméről és jogairól tartott előadást. Mint elhangzott: Az államnak alkotmányos kötelessége az emberi egészség védelme. A dohánytermékek gyártására, fogyasztására, reklámozására vonatkozóan tilalmakat nem, szabályokat azonban bevezethet. A helyi önkormányzatok is szabályozhatják a dohányzást, Egerben például a játszótereken és környékükön tilos rágyújtani. A dohányzás a világon a második leggyakoribb halálok. A statisztikák szerint ma a rendszeresen dohányzók fele szenvedélye miatt fog meghalni. Ugyancsak riasztó az a tény, hogy olyan emberek százezrei halnak meg évente a passzív dohányzás által okozott betegségekben, akik soha nem dohányoztak.