III. Pneumobil verseny: harmadszor is Debrecen

Harmadszor is a debreceniek nyerték az év pneumobilja címet az egri Nemzetközi Rexroth Pneumobil versenyen. A csapatok sorra döntötték a tavalyi csúcsokat: a legnagyobb megtett távolság már 9 kilométer fölött van, az új gyorsasági rekord pedig majdnem 40 km/h. A kategória-győztesek között a debrecenieken kívül a kecskemétiek két csapattal is képviseltették magukat.

A fejlődés egyértelmű. Az egri Bosch Rexroth Pneumatika Kft. érsekkerti versenyén 11 hazai egyetem és főiskola 25 csapata, míg a határon túlról, Romániából a már tavaly látott nagyváradi és marosvásárhelyi csapatok mellett Kolozsvárról is volt résztvevő. Összesen 32 sűrített levegővel hajtott jármű állt rajthoz a különböző versenyszámokban. Az elmúlt évhez hasonlóan idén is a négy versenykategória – konstrukció, távolsági, gyorsasági és gyorsulási – legjobbjai közül a zsűri választotta ki a végső győztest.
A Debreceni Széllovagok a távolsági mellett a konstrukciós kategóriát is megnyerték, így megvédték tavalyi címüket, ismét ők nyerték el, sorrendben harmadszor az év pneumobilja címet..
A távolsági kategóriában a debreceniek 9348 métert teljesítettek, majdnem egy kilométerrel megdöntve a marosvásárhelyiek tavalyi csúcsát. A gyorsaságit a kecskeméti „Fütyülős” nyerte, míg a gyorsulásiban – csakúgy mint tavaly – a kecskeméti „Tűzgép” lett az első. Az új sebességrekord – 39,8 km/h – is a kecskeméti Fütyülős csapatnak és hölgypilótájuknak, Váradi Andreának köszönhető. Az egyes kategóriák győztesei idén is külföldi jutalomutat nyertek, a helyezettek pedig értékes tárgyjutalmat vehettek át.