Mongol jurta Egerben

Nem mindennapi építményt készített nemrég az egri Faragó család. Négy hónap alatt saját családi házuk kertjében egy korhű mongol jurtát állítottak fel. Céljuk a hagyományőrzés mellett az is, hogy vásárokon, fesztiválokon is bemutassák a sátor szerű építményt.

Faragó László még januárban kezdte el az adatgyűjtést, a tervezést, április végén pedig fel is állíthatta a kész jurtát. Ő maga készítette a vázat, szerelte össze az elemeket. Felsége mindenben támogatta, ő vállalta az 56 méter hosszú vászon anyag varrását is. A jurta ajtaján napjelek és sámánmotívumok láthatók, emellett saját zászlót is készítettek. Igyekeztek mindent korhűen megalkotni. A jurta belsejét is a régi törvényekhez mérten alakították ki. Belül jobb oldalon a férfiak, bal oldalon a nők foglalhattak helyet. Készítettek íjakat, tegezeket, hangszereket, többek között egy jelzőkürtöt is. A legnehezebb feladatot az építés során a jurta tetején található ún. tündök jelentette, ezt ugyanis 56 db formára vágott fenyőlécből kellett megalkotniuk. A jurtákat a nagyállattartó lovas népek használták. A Faragó család azt tervezi, hogy a jurtát több hagyományőrző rendezvényen is bemutatják a nyár folyamán, többek között a Magyarok Vásárára is elviszik.