Agrártámogatás

Több változás is történt az agrártámogatási rendszerben, amely elsősorban a foglalkoztatás körülményeit érinti. A módosításokról a Heves Megyei Agrárkamara tájékoztatta a gazdákat, akiknek érdekében a szaktárca vezetőjéhez írtak levelet, segítséget kérve az ágazat kedvezőbb működéséhez, felhívva a figyelmet problémáikra.

Elsősorban a szőlő- és gyümölcstermelőket érinti az az új három jogszabály, egy törvény és a márciusban végén megjelent kormányrendelet, amely, meglehetősen kevés időt adva a felkészülésre, jelentős változásokat hozott a gazdák életében a foglalkoztatás terén.
Az úgynevezett egyszerűsített foglalkoztatás bevezetése a korábbinál is nehezebb helyzetbe hozhatja a termelőket.
Azokat a termelőket, akiket – a kamara szerint helytelenül meghatározott joggyakorlat alapján – rendezetlen munkaügyi kapcsolatok miatt bírsággal sújt a hatóság, két évre kizárják az agrártámogatási pályázatokból, ami a mezőgazdasági szférában az ellehetetlenülést jelentheti – vélik a szakemberek.