Para Miénk a Tér

Para Miénk a Tér elnevezéssel rendezték meg Egerben a fogyatékos fiatalok fesztiválját. A rendezvényen mozgássérült, értelmi fogyatékos, autista és ép gyerekek közösen álltak a színpadra.

A Forrás Fogyatékos Fiatalok Klubja tavaly szervezett először tehetségkutató versenyt. A sikeres programot idén az Egri Kulturális és Művészeti Központ és az Autista Alapítvány vette szárnyai alá. Így uniós támogatással Para Miénk a Tér elnevezéssel először rendezték meg a fogyatékos fiatalok fesztiválját. A Forrásban több mint 100 sérült és ép fiatal lépett színpadra verssel, tánccal, énekkel szórakoztatva a közönséget. A rendezvényre meghívták a mozgássérültekből álló budapesti Gördülő Tánccsoportot, akik már 10 éve lépnek fel rendszeresen fesztiválokon és mutatják be kerekesszékes táncaikat. A fesztiválon az Autista Alapítvány növendékei mellett a Lenkey János Általános Iskola és a Farkas Ferenc Zeneiskola diákjai is felléptek.