A besenyőtelkiek a legjobb Ladikosok

A „Lapot a diákoknak”, vagyis a LADIK általános iskolás médiavetélkedő megyei döntőjét – a sirokiak hosszú sorozatát megdöntve – a besenyőtelki általános iskolások nyerték. A besenyőtelki berzések két tized ponttal előzték meg a tavalyi országos döntőben második helyezést elérő sirokiakat.

A megyei napilap kiadója, LADIK néven hat évvel ezelőtt indította országos médiavetélkedő sorozatát. A versenyen 7-8. osztályosok indulhatnak. Idén 15 csapat nevezett Heves megyében, közülük az előzetes feladatok alapján nyolc jutott be a megyei döntőbe. A tavalyi országos döntőben második sirokiakat ezúttal legyőzték a besenyőtelkiek, akik a végén minimális, két tized különbséggel előzték meg ellenfelüket.
A szokásos bemutatkozáson kívül, karikatúra, interjú és képaláírás készítés, valamint korrektúra és próbaolvasó gyűjtés szerepelt a feladatok között.
Az országos döntőt idén is a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Szajolon rendezik, május 21-22-én.

LADIK országos médiavetélkedő Heves megyei döntője
Eger, Agria Park
2010. április 15.

1. Író-Deákok/dr. Berze Nagy János Általános Iskola, Besenyőtelek, 8. osztály/ 68,15 pont
Bodzás Katalin, Halkó Szabina, Szabó Zsófia, Vratarics Anett, Abonyi Tamás. Felkészítő tanár: Uriné Szászi Ilona
Nyeremény: 5000 Ft értékű ajándékutalvány, valamint ajándékcsomag a csapattagoknak és bejutottak a szajoli országos döntőbe

2. SAJTÓSOK(K) /Országh Kristóf Általános Iskola, 8. osztály, Sirok / 67,95 pont
Nyeremény: 4000 Ft értékű ajándékutalvány, valamint ajándékcsomag a csapattagoknak

3. Vakegerek /Országh Kristóf Általános Iskola, 7. osztály, Sirok / 66,8 pont
Nyeremény: 3000 Ft értékű ajándékutalvány, valamint ajándékcsomag a csapattagoknak

4. Dzsordzsi / EKF Gyakorló Általános Iskola, 8. osztály, Eger/ 65,65 pont
5. Médiamogulok / Dobó István Gimnázium, 7. osztály, Eger/ 60,5 pont
6. Nánai Firkászok /Kisnánai Általános Iskola, 7. osztály, Kisnána/ 55,35 pont
7. School 5 /Petőfi Sándor Általános Iskola, 7. osztály, Atkár/ 53,2 pont
8. Duracellek /Petőfi Sándor Általános Iskola, 8. osztály, Atkár/ 50,65 pont

Nyeremény 4-8. hely: ajándékcsomag a csapattagoknak
A felkészítő tanárok 5000 forint értékű ajándékutalványt kaptak

Feladatok:
1. Bemutatkozás
2. Képaláírás
3. Karikatúra
4. Próbaolvasó gyűjtés
5. Korrektúra
6. Interjúk