A szerény anyagi körülmények, a médiaellenszél és a rágalomhadjárat ellenére ért el a sikert a megyében a Jobbik a választások első fordulóján – mondta Mirkóczki Ádám. A párt megyei elnöke, képviselőjelölt hozzátette, Hevesen esélyes, hogy egyéni jelöltjük győz a második fordulóban, egyébként 50 képviselővel számolnak a parlamentben. Szakmai munkájukkal rácáfolnak a rágalmakra és a vádakra, munkájukat a nemzet érdekében végzik – tette hozzá az elnök.

A Jobbik büszke az első fordulóban elért eredményre, országosan 850 ezren támogatták jelöltjeiket. Heves megye a megyék közül a második legtöbb szavazatot érte el, pedig rágalomhadjárat indult jelöltjeik ellen, a média sem támogatta őket és kevés pénzt tudtak költeni a kampányra. Mirkóczki Ádám 150 ezer forintból gazdálkodott, szerinte érdekes lenne, ha valaki összesítené, hogy ki mennyit fordított erre a célra. Az MSZP jelöltjeit a megye hat választókerületéből három helyen megelőzték, arra számítanak, hogy a második fordulóban, egyéniben nyer jelöltjük a hevesi körzetben. Sneider Tamás feljelentést tett az egyik őt rágalmazó szórólap tartalma miatt, amit a városi újsággal együtt terjesztettek, illetve ezt a módszert kifogásolják is. A Jobbik a helyhatósági választásra is készül, a megyei és a települési önkormányzatokban is jó eredményre számítanak. Az elnök azt ígérte, szakmai munkájukkal rácáfolnak a rágalmakra és a vádakra, támogatnak minden olyan javaslatot, ami a nemzet érdekét szolgálja.