Kazinczy-verseny

Az Eszterházy Károly Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszéke adott otthont a 38. Kazinczy Ferencről elnevezett országos szép magyar beszéd versenynek. A megmérettetésre az ország valamennyi felsőoktatási intézményéből összesen 50 versenyző érkezett.

A versenyben előre meghatározott felsőoktatási intézmények hallgatói vehettek részt a pedagógusjelöltek szépkiejtési versenyén. A szép magyar beszéd 38. országos döntőjének megrendezését az Eszterházy Károly Főiskola vállalta fel, ahol 50 diák bizonyíthatja szépbeszédét két napon át. A verseny célja, hogy mélyítse anyanyelvünk szeretetét, és a pedagógusjelöltek körében egyre több hívet szerezzen a szép magyar beszéd ügyének.A verseny három részből áll. Péntek délelőtt a résztvevők szakmai előadásokat hallhattak a beszédtudományról. Az első nap délutánján a versenyzőknek az általuk választott magyar szerzőtől származó esszé- vagy szépprózai szöveget kell bemutatniuk a zsűrinek, majd a második napon a bírálók által választott szöveg felolvasása lesz a feladat. A verseny végén 10-12 hallgató nyerheti el a Kazinczy – érmet.