Férfi vízilabda OB I.: ZF-Eger – UTE 16-8

Két fordulóval a bajnokság alapszakaszának vége előtt lényegében eldőlt, hogy az elődöntőkben Eger – Ferencváros és Vasas – Szeged párharcok lesznek. Ehhez az kellett, hogy a hétvégén nyerjen az Eger az Újpest ellen, míg a Ferencváros kikapott a BVSC-től.

Eger – Újpest: a vízilabdában legnagyobb múltra visszatekintő vidék-főváros összecsapás ma már csak nevében rangadó. Az UTE edzője, Petik Attila, a lilák egykori egri játékosa csapatával igyekszik végigjátszani a szezont. Hogy mi lesz utána a 26-szoros bajnokkal, az még kérdéses, de a megszűnés sem lehetetlen. Ezzel szemben Egerben az első bajnoki cím megszerzése a cél. A megszokott csapatból csak a sérült Hárai és a pihenőt kapó Binder hiányzott. A kapuban Valics kezdett.
Az első negyed szorosra sikeredett. 3-2-re vezetett az Eger. A vendégeknél Szabó Botond lőtte a gólokat. Érdekes, hogy az első félidőben csak hazai oldalon volt kiállítás, illetve ellenünk ítéltek büntetőket. Ez a tendencia később némileg módosult, de ez érthetően nem tetszett Gerendás Györgynek. Közben futószalagon jöttek a gólok. A második játékrészt 4-1-re, a harmadikat 6-3-ra nyerte az Eger. 15-6-nál Kovács Gábor lőtte idei 200. bajnoki gólunkat. A mérkőzést 16-8-ra nyerte az Eger. Az egri kapus, Valics Bence a mérkőzés legjobbja volt. A nyolc gólból négyet büntetőből, kettőt hátrányból kapott, ezen kívül több szép védést is láthattunk tőle.
Két fordulóval a vége előtt eldőlt, hogy Eger – Ferencváros és Vasas – Szeged elődöntők lesznek. Az egriek győzelme mellett ehhez az kellett, hogy a Ferencváros kikapott a BVSC-től.

Férfi vízilabda OB I, Alapszakasz, 15. forduló
Eger, Bitskey uszoda, 400 néző. Vezette: Marnitz Miklós, Németh András
ZF-Eger – UNIQA-UTE 16-8 (3-2, 4-1, 6-3, 3-2)
A 127. Eger – UTE bajnoki mérkőzés

Eger: Valics – Hegedüs 2, Feltham 2, Biros 2, Sántavy, Graham 1, Varga II. Zs. 3. Cserék: Erdélyi, Bárány 2, Kovács G. 2, Chilkó, Bundschuh 1, Jakab 1. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.
UTE: Bisztritsányi – Olasz, Hoppál 1, Dorogi, Naganuma 2, Szabó B. 5, Rom. Cserék: Keresztes, Takács, Cole, Rostás, Horváth. Edző: Petik Attila.

Gól – emberelőnyből:6/2. ill. 7/2.
Ötméteresből: 2/2, ill. 4/4.
Kipontozódott: Sántavy (29. p.)
Kiállítva – cserével végleg: Erdélyi (23. p.)

További eredmények: Szolnok – Pécs 18-7, Vasas – Szentes 15-6, FTC – BVSC 3-7, Domino-Honvéd – Szeged 9-9

Következik:
Férfi OB I., Alapszakasz, 17. forduló:
2010. április 10., 19:00. Eger, Bitskey uszoda
ZF-Eger – Domino-Honvéd