A bortörvény módosítását kezdeményezik az egriek

Az Egri Hegyközség közgyűlésén elfogadták a tavalyi elnöki beszámolót, a zárszámadást, az idei költségvetést hosszas vita után hagyták jóvá. A tagság felhatalmazta a borvidéki tanács küldötteit, hogy kezdeményezzék a bortörvény módosítását: töröljék el az 5 – 10 forintos literenkénti forgalomba hozatali járulékot, illetve, hogy a védett eredetű borokra ne kelljen ellenőrző jegyet ragasztani.

Az 1400 tagból 64-en jelentek meg a hegyközségi közgyűlésen. A tavalyi munkáról Simon József elnök tájékoztatta a tagságot, elfogadták a beszámolót és a zárszámadást. Ebben az évben 29 milliós költségvetést terveznek, amit hosszas vita után fogadtak el. Javasolták a hegyközségi díjak csökkentését, ezt a többség nem támogatta. Azt azonban igen, hogy a választmány létszámát 15-ről 9-re csökkentsék. Jövőre lesz tisztújítás, akkor a most elfogadott létszámról döntenek. Felhatalmazták a borvidéki tanácsba delegált tagokat, hogy kezdeményezzék a szervezetben a bortörvény módosítását: töröljék el tájbor esetében az 5, földrajzi névvel jelölt bor esetében a 10 forintos literenkénti forgalomba hozatali járulékot, illetve hogy a védett eredetű borokra ne kelljen a sorszámmal ellátott ellenőrző szelvényt ragasztani. Az ülés végén vita kezdődött a bortörvényben engedélyezett édesítéséről – sem javaslatot, sem határozatot ebben a témában nem fogalmaztak meg.