Férfi kézilabda NB II: Eger-Eszterházy SE – Heves 23-20

A vártnál szorosabb eredmény született a férfi kézilabda NB II hétvégi Eger – Heves összecsapásán. A vendégek a félidőben még öt góllal vezettek, innen fordított az Eger és nyert 23-20-ra. Kékesi László együttese ismét a negyedik helyen áll a bajnokságban.

A két kapus, Iványi és Kállai sérülés és betegség miatt hiányzott a Heves elleni mérkőzésről, így viszont visszatért Rutka és az ifiből Mlinkó. A vendégeknél is volt két hiányzó, az eddig 26 gólt dobó Kőműves térdsérülés, míg a 18 találatig jutó Prisztóka ujjsérülés miatt hagyta ki ezt a meccset. Még egy érdekesség: a két Terenyei, Ádám és Ákos külön csapatban, egymás ellen lépett pályára. Az első félidő alapján a 10. helyen álló hevesieknek sikerült jobban a hiányzók pótlása. A rengeteg helyzetet kihagyó és sokszor türelmetlenül játszó egriek ellen már hat góllal is vezettek Nagy Zsolték. Szűcséknek 40 percbe tellett, mire kiegyenlítettek. 16-16 után a nyolc gólig jutó Lakatos vezérletével fordítottak a hazaiak és bár a végére már csak három mezőnyjátékos maradt a pályán, mégis 23-20-ra az Eger-Eszterházy nyerte a megyei rangadót.
A 16. fordulóban a Salgótarján nyolc góllal legyőzte a rivális Lajosmizsét, így újra az egriek állnak a negyedik helyen. Április 3-án, szombaton a Lajosmizse ellen játszanak Hévérék idegenben.

Férfi kézilabda NB II, Keleti-csoport, 16. forduló V: Sándor Tamás, Sebők György
Eger, dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, 200 néző. 2010. március 28.
Eger-Eszterházy SE – Hús és Csemege-Hevesi SE 23-20 (10-15)
Eger: Rutka – Szűcs M. 3, Zsákay 1, Terenyei Ákos, Fibecz 1, Hevér, Szűcs D. 1. Cserék: Mlinkó (kapus), Lakatos 8, Tamás Ádám 3, Varjú 2, Garancz, Makó 4. Edző: Kékesi László.
Heves: Sipos – Sallai, Kása 5, Nagy Zs. 4, Steczina 2, Bagdi Á. 1, Csikós 1. Cserék: Szöllősi (kapus), Terenyei Ádám 3, Bagdi Sz., Csörgő 3, Nagy B. 1. Edző: Holló László.