A Buttler-ház napja

Nyílt napon mutatták be a felújított Buttler-házat. A program a megyeházán kezdődött, a Buttler családról, az épületről, a legendákról tartottak előadást.

A Buttlerek legendája 2010-ben című előadássorozattal kezdődött a Buttler-ház napja. dr. Benkár József, megyei főjegyző úgy látja: jól döntött a megye, mikor elhatározta, hogy megveszi a Buttler-házat.
Közel félmilliárdos beruházásról van szó – mondta Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke -, az épület már az enyészeté volt, mikor a megye megvásárolta és funkcióval töltötte meg.
A Buttlerek nevét Mikszáth Különös házassága tette ismertté. dr. Nemes Lajos erről a legendáról tartott előadást.
A Buttler-ház többek volt múzeum, a várkapitány szolgálati lakása, laktanya, diákszálló, majd 20 éven keresztül üresen állt.
A felújításnál ügyeltek a részletekre: csak korhű anyagokat és technikákat alkalmaztak. Az üvegpadló alatt láthatók a csaknem 400 éves alapfalak. Ide, a felújított Buttler-házba költözik a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Europe Direct Heves Megyei Információs Pont. A földszinten kiállítótermeket alakítottak ki,