Kvaterka a turizmusfejlesztésről

Az idegenforgalom növelésének és az infrastruktúra fejlesztésének lehetőségeiről beszélgettek a Kvaterkán. A szakértők szerint Eger helyzete a vendégforgalom enyhe visszaesése ellenére is jó, hiszen az idegenforgalom több ága is fejleszthető.

Eger város turisztikai adottságai az Észak-M o-i régióban és országos szinten is igen jók, de az utóbbi időben csökkent a turisták száma, erről és a turizmusfejlesztés lehetőségeiről volt szó most a Kvaterkán. Habis László polgármester szerint átgondolt városfejlesztésre van szükség annak érdekében, hogy a vendégforgalomban bekövetkezett visszaesést megállítsák.
Nemzetközi felmérések bizonyítják, hogy a nyaralni indulók 24 százaléka az alapján választ úti célt magának, hogy milyen kulturális örökségi elemek találhatóak a régióban. Ez különösen fontos a város számára, hiszen Egerben a turizmus kulturális ágazata a legerősebb. Budai Zoltán előadásában betekintést nyújtott az országos idegenforgalomi helyzetbe is, és hangsúlyozta, hogy a turizmus az ország gazdaságának egyik motorja lehet, hiszen értékei nem költöztethetők ki az országból.