LMP: komplex válasz a problémákra

Azoknak lehet vonzó az LMP, akik elégedetlenek az elmúlt 20 évben zajló folyamatokkal, ugyanakkor nem szeretnének a problémákra szélsőséges választ adni – mondta Jávor Benedek, a párt választmányi tagja. Szerinte a Lehet Más a Politika programja az egyetlen józan és megbízható program.

A napi lövészárok háború oly mértékben leköti a politikusokat, hogy nem hajlandóak az égető problémákkal foglalkozni – mondta Jávor Benedek, az LMP választmányi tagja. Szerinte a problémák oka a környezeti, gazdasági, társadalmi válság, az instabil pénzügyi rendszer. A társadalmi krízis politikai krízissel jár együtt, a politikai döntéshozatal egyre távolabb kerül az átlagembertől. Az állam függetlenedett a szavazóktól. Az LMP úgy látja: csak komplex megoldással lehet előállni, és a három problémát együtt kezelni. A pártot azért hozták létre – mondta Jávor -, hogy ezt a programot képviseljék az országgyűlésben.
Az LMP korrupciómentes Magyarországot kínál, ehhez konkrét jogszabályjavaslataik is vannak. Az állampolgárokat bekapcsolnák a döntéshozatalba. Zöld gazdasági fordulatot terveznek, munkahelyteremtést úgy, hogy közben csökkentik a környezet terhelését.
Az LMP programja vonzó lehet mindenki számára, aki elégedetlenek az elmúlt 20 évben zajló folyamatokkal, ugyanakkor nem szeretnének szélsőséges választ adni – mondta Jávor Benedek.
Húsz helyen már leadták az ajánlószelvényeket, Jávor biztos abban, hogy mind a húsz területi listájuk meglesz, s reméli, hogy a 176 egyéni választókerület jó részében is ott lesznek.