Eger az Utazás kiállításon

Eger önálló ismét standon mutatkozik be az Utazás kiállításon. A fő hangsúlyt a borászat kapja az idei idegenforgalmi kampányban.

Izgalmas, gazdag és kreatív év 2010. Eger számára – jelentette ki Habis László polgármester a város helyszíni sajtótájékoztatóján. Elmondta: az értékekre, tradíciókra építve kitűnő emberek dolgoznak azon, hogy minél több látogató keresse fel Egert, s minél jobb híre legyen a térségnek.
A munkát segíti, hogy a turisztikai desztinációs menedzsment 50 milliós pályázata nyert. Dr. Lőrincz György, az Év bortermelője kiemelte: megerősödött a borászok közötti párbeszéd, a bor egyedi üzenetének megfogalmazásán dolgozik a szakma ezért a fehér cuvé elnevezésére pályázatot írtak ki.

Csizmadia Tibor, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója a tavaszi fesztivál kapcsán a Báthory maratonról és a monodráma fesztiválról szólt. Dudás Tamás, a TDM menedzsere elmondta: turisztikai csomagokat állítottak össze, hogy minél vonzóbbá tegyék a kínálatot. Kiss János, a megyei önkormányzat irodavezetője az együttműködés fontosságáról szólt.
A régió számára is kihívást jelent ez az esztendő.
Az Utazás kiállítás vasárnapig látogatható a Budapesti Vásárközpontban.