MSZP: szabálytalan közbeszerzések Egerben

Szabálytalanok a város közbeszerzési pályázati, emellett Eger hitelállománya is folyamatosan növekszik – mondta dr. Nagy Imre szocialista képviselő. Szerinte Habis László mellébeszél amikor a költségvetésről és a közbeszerzésekről van szó.

Kedden Nagy István MSZP-s tanácsnok tartott arról tájékoztatót a sajtónak, hogy Habis László polgármestersége idején megduplázódott a város hitelállománya. Ennek ellenére nem lehet látni az eredményt, hiszen négy év alatt nem történt jelentős fejlesztés Egerben. A szocialista tanácsnok által elmondottakra Habis László reagált, melyet most dr. Nagy Imre MSZP-s országgyűlési képviselő kifogásolt. Mint mondta: a polgármester mellébeszél és a volt városvezetést igyekszik rossz színben feltüntetni. Nagy Imre szerint az ez évi tervezett költségvetési hiány 2,7 milliárd forint, ezzel a város adósságállományát mintegy 6 milliárd forintra növeli a városvezetés. A képviselő hozzátette: Eger hitelállománya mellett a közbeszerzési pályázatok esetében is valótlanságokról beszél Habis László. A szocialista politikus szerint a polgármester azért nem ad egyenes válaszokat, mert nem mer a költségvetés valós számairól beszélni az egri polgároknak.