Női vízilabda OB I: ZF-Eger – Újpest VUSE 8-5

A hétvégi, Újpest elleni győzelmével feljött a harmadik helyre a ZF-Eger női OB I-es vízilabda csapata. Szombaton újabb rangadó következik, ezúttal a BVSC ellen.

Szombaton az egriekhez hasonlóan addig három pontot gyűjtő Újpest látogatott a Bitskey uszodába. A kezdés a Szentes elleni meccset idézte: Gaál Kinga büntetőből, míg Kocsis Laura egy szép akció után vette be Szabó Ivett kapuját – két góllal vezettek a vendégek. A második negyedben bár Antal Dóra kihagyott egy ötméterest, de később két akciógólt lőtt Ziaková pontos átadásai után – egyenlített az Eger. A második negyedben Korényi büntetője újra a lilákat jutatta előnyhöz, de ezzel el is lőtték az összes puskaporukat a vendégek. Hiába védett remekül Gangl Edina, a második félidőben erre is talált ellenszert az egri csapat. Antal Dóra, valamint �iaková, Flint és Czigány találataival 8-5-re nyert Kelemen Attila együttese.
Ezzel a győzelemmel feljött a csapat a harmadik helyre. Szombaton, 10 órától szintén hazai pályán a BVSC következik.

Női OB I., Középszakasz, 1-6. helyért, 3. forduló
2010. február 27. Eger, Bitskey-uszoda, 50 néző. V.: Kun György, Horváth Márk
ZF-Eger – Újpest VUSE 8-5 (0-2, 2-0, 2-1, 4-2)

Eger: Szabó I. – Bene, Antal 3 (1/0), Flint 1, Czigány 2 (1/1), �iaková 2, Pócsi. Cserék: Szeredi. Edző: Kelemen Attila
Újpest: Gangl � Bodrogi, Pardi, Gaál 1 (1/1), Kocsis 1, Kisteleki H., Molnár T. Cserék: Fajtha, Korényi 1 (1/1), Mecseki, Sikter 1 (1/1), Adamik 1, Kökény. Edző: Áts Bertalan

Gól – emberelőnyből: 9/1, ill. 5/0 (mindkét oldalon kimaradt egy-egy kettős emberelőny).
Gól – ötméteresből: 2/1. ill. 3/3.
Kiállítva – cserével végleg: Bodrogi (19.), Gaál (25.), Szeredi (29. p.)