Kevesebb a turista

Több mint 8 %-kal csökkent 2009-ben a régiónkban eltöltött vendégéjszakák száma. Kevesebb volt a belföldi és a külföldi turista is Észak-Magyarországon. A turisztikai szakemberek idén is színes programkínálattal csábítják a térségbe látogatókat.

Nemzetközi és országos felmérési adatok is bizonyítják, hogy a válság a turizmusra is hatással volt 2009-ben. Bár egyes elemzők azt jósolták, hogy százalékos arányban két számjegyű lesz a visszaesés, Észak-Magyarországon 8,4%-os volt a vendégéjszakák számának csökkenése. Szintén visszaesett a külföldi és a belföldi turisták száma. Tavaly közel 579 ezren látogatták meg régiónkat. A Magyar Turizmus Zrt. 2006 óta minden évben egy kiemelt témát állít belföldi marketing tevékenységének középpontjába. 2009 a Kulturális Turizmus éve volt, 2010 pedig a Fesztiválok Éve, amelyre akciósorozatot is kidolgoztak. Idén is főszerepet játszik a bor, a gasztronómia, a kulturális programok és a wellness. A régióban májusban bornapok és fesztiválok várják a látogatókat. A nyári programkínálatok között szerepelnek a gasztronómiai rendezvények, az „Időutazás” elnevezésű rendezvénysorozatban pedig a térség váraival ismerkedhetnek meg. Az idei programkínálatról a régió honlapján részletesen tájékozódhatnak.