Elfogadták a megye költségvetését

Huszonegy igen szavazattal elfogadta a Heves Megyei Közgyűlés a 2010-es költségvetés tervezetét. Mint Sós Tamás elnök mondta az idei büdzsé jóval feszítettebb a korábbiaknál, a legtöbb önkormányzati intézmény működésében hiánnyal kell számolni.

2010-ben 9,4 milliárd forintból gazdálkodhat a megyei önkormányzat, ebből az összegből 8,1 milliárdot működtetésre fordítanak, a költségvetés 14 százaléka fordítható fejlesztésre. A tervezett hiány mintegy 770 millió forint. A költségvetésben a korábban meghatározott összeghez képest plusz 20 millió forintot szánnak a Gárdonyi Géza Színház működtetésére, amelyet ugyanennyivel egészít ki a városi önkormányzat. Erről, illetve a közös fenntartásban működő egyéb intézmények gazdálkodásáról már egyeztetett a megye és Eger.
A közgyűlés ülésén jelölték ki a választási bizottságokban közreműködő tagokat, akik ünnepélyes esküt tettek.