Ételosztás

Újra meleg ételt osztott a városban a Hites Adakozók Hálózata. Az országban évek óta jelen vannak, Egerben fél éve alakult a helyi szervezet. Célul tűzték ki a hajléktalanok és minden szociálisan hátrányos helyzetű ember támogatását.

Ezúttal Egerben a Rákóczi út melletti szabad területen várta a rászorulókat a Hites Adakozók Hálózata. Paprikás krumplit és babgulyást hoztak, ezzel vendégeltek meg mindenkit, akinek szüksége volt a segítségre. A szervezet először tavaly decemberben osztott ételt a Petőfi téren. Akkor eltökélték: a jövőben annyi hátrányos helyzetben élő embernek segítenek, amennyinek csak tudnak. Azóta a vidéki településeket járták. Többször voltak Recsken, Mezőkövesden és Mezőcsáton. Itt elsősorban ruhát és tartós élelmiszert osztottak. Úgy tapasztalják, egyre több a nehéz körülmények között élő ember, akik szívesen fogadják a segítséget. Tavaly december óta majd 1500 embernek nyújtottak segítséget. Céljuk, hogy ne csak a téli hónapokban, hanem a hideg idő elmúltával egész évben támogassák a rászorulókat.