Sorozat folytatódik

Az érettségi előtt álló diákok Puhl Sándorral és Dr. Seregély Istvánnal találkozhattak a Polgárbarát Városháza rendezvényén. A három éve indult sorozat célja, hogy a fiatalok megismerkedjenek a hivatali, közigazgatási munkával.

Ebben az évben 1600 diákra számítanak a Polgárbarát Városháza rendezvényein. Az elmúlt három évben 5000 érettségi előtt álló diák vett részt a programon. Most a város díszpolgáraival is találkozhatnak. Dr. Seregély István nyugalmazott egri érsek a rendezvény miatt érkezett Egerbe. Puhl Sándor 15 éve kapta a kitüntető címet, 1994-ben a világbajnokság döntőjének játékvezetője volt. A diákok előzetesen aktuális, városi témát választanak, ebből felkészülnek, majd kiválasztják a testületi tagokat, és a polgármestert. Rendhagyó testületi ülést tartanak, vitáznak, érvelnek és döntenek.