Öt ágú síp üzenete

A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan a hétvégén immár 11. alkalommal rendezték meg az Öt ágú síp üzenete elnevezésű versmondó találkozót. Idén összesen 40 versenyző érkezett a megmérettetésre Heves megyéből és határainkon túli településekről.

Kiállítás megnyitó előzte meg a hétvégén az Öt ágú síp üzenete című versmondó találkozót. A Forrásban Vassy Erzsébet nagyváradi festőművész alkotásait láthatják.Az Öt ágú síp üzenete című versmondó találkozóra idén 20 diák érkezett a határon túlról, többek között Rozsnyóról, Nagyváradról, Gyergyószentmiklósról, míg ugyancsak 20-an Heves megye különböző településeiről. A zsűri elnöke, dr. Lisztóczky László irodalomtörténész hangsúlyozta: ha a verseny résztvevői úgy állnak a színpadra, hogy szeretik a magyar nyelvet és irodalmat, már győztesek. A rendezvényt az Egri Kulturális és Művészeti Központ és a Forrás Alapítvány szervezte.

I. helyezés
Bukta Bence mezőszemerei Általános Iskola
II. helyezett
Járdán Eszter EKF Gyakorló Általános Iskola
II. helyezett
Vigh Violetta gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium
III. helyezett
Nagy Emese rozsnyói Református Alapiskola
III. helyezett
Suha Gabriella siroki Általános Iskola
III. helyezett
Vida Dorian Lendva, Kétnyelvű Általános Iskola