A legnagyobb adózók köszöntése

A saját bevételek 70%-a a helyi adókból származik – mondta Habis László polgármester a száz legnagyobb adózó köszöntésén. A polgármester kiemelte: a városban működő gazdasági társaságok teszik lehetővé, hogy Eger ezen a színvonalon működjön, és kellemes, jól élhető város legyen.

Három és fél milliárd a város bevétele a helyi adókból, gazdasági társaságok fizetik be az önkormányzati adóbevételek 83%-át. A válság miatt tavaly 230 millió forinttal kevesebb adóbevétele volt a városnak, a legnagyobb visszaesés a helyi iparűzési adónál tapasztalható – mondta Habis László a nagyadózók köszöntésén. Az iparűzési adóból befolyó összeget tekintve Eger a 16. helyen áll a megyei jogú városok között, és első – második helyen, ha az idegenforgalmi adó összegét nézzük.
Egerben az adózói kör 77%-ának nem haladja meg a 100 ezer forintot az adófizetési kötelezettsége. Kb. 300 cég van, amely 1 millió forintnál nagyobb adót fizet, ezeknek a foglakoztatásban is jelentős szerepük van.
Működik az adócímkézés, az adózók egyharmada élt ezzel a lehetőséggel, a 22 millió forintot megkapták – a cégek szándéka szerint – a civil szervezetek, intézmények.
A nagyadózók köszöntésén átadták az Eger város gazdaságáért díjakat. Mikrovállalkozás kategóriában az Antók Bau, középvállalkozás kategóriában pedig az Agria Market munkáját ismerték el. Az Agria Volán a térség egyik legnagyobb munkáltatójaként és szolgáltatójaként kapta meg ezt a díjat.