Euroliga: ZF-Eger – Sturm-2002 Csehov 10-7

Megnyerte idei utolsó tétmérkőzését a ZF-Eger férfi vízilabda csapata. A Csehov elleni Euroliga-találkozón az utolsó negyed hajrájával fordítottak Hegedüsék, akik így ebben a szezonban első győzelmüket aratták a nemzetközi sorozat főtábláján. A következő forduló január 16-án lesz, amikor az olasz Pro Reccónál vendégeskednek az egriek. Addig több Euro-Interliga mérkőzést játszik a csapat. A december 19-re tervezett kassai fellépés elmarad. Helyette január 7-én lesz az első tétmeccs – szintén az Euro-Interligában, hazai pályán – a Hornets Kassa ellen.

Euroliga, D-csoport, 2. forduló
Eger, Bitskey uszoda, 1200 néző. 2009. december 16. V.: Franulović (horvát), Stefanović (szerb)
ZF-Eger – VK Sturm-2002 Csehov 10-7 (2-3, 2-0, 2-3, 4-1)
Eger: Valics – Feltham 2, Sántavy, Varga II. Zs. 1, Biros 1 (1/1), Graham, Bárány 1. Cs.: Erdélyi, Kovács G. 1, Hegedüs 2, Binder 2, Bundschuh, Hárai. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Csehov: Szmirnov – Jurcsik 1, Finajev 1, Zseltovszkij, Benić, Sztratan 1, Garbuzov 1 (1/1). Cs.: Bjelofasztov, Jacev 2, Sztyepanjuk 1, Ar. Asajev, Nagajev. Edző: Petar Porobić
Gól – emberelőnyből: 12/5, ill. 8/2.
Ötméteresből: 1/1, ill. 1/1.
Kipontozódott: Jurcsik (15. p.), Finajev (27. p.), Sztratan (27. p.), Jacev (32. p.)

A forduló másik mérkőzésén:
ASD Pro Recco – VK Szintez Kazany 10-6
G: Kásás, Figlioli, Filipović, Udovičić 2-2, Madaras, Benedek 1-1, ill. Akszenov 2, Baszik, Fatahugyinov, Zakirov, Jelizarov 1-1

Korábbi mérkőzés:
Euroliga, D-csoport, 1. forduló
Kazany, Orgszintez uszoda, 300 néző. 2009. november 28. V.: Adžić (montenegrói), Njegovan (szerb)
VK Szintez Kazany – ZF-Eger 8–6 (4–2, 2–1, 2–2, 0–1)
Kazany: Makszimov – Baszik 1, Katkov 1, Ogyincov 1, Savić, Tyihonov, Fatahugyinov, Schertwitis, Akszenov 3, Zakirov 2, Jelizarov, Al. Asajev. Edző: Vlagyimir Zaharov.
Eger: Valics – Feltham, Binder, Varga II Zs. 3, Biros 2 (2/2), Graham, Bárány, Cs: Hegedüs, Sántavy, Erdélyi, Kovács G. 1, Bundschuh, Hárai. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Gól – emberelőnyből: 12/2, ill. 4/3
Ötméteresből: 0, ill. 2/2
Kipontozódott: Sántavy (18. p.), Binder (27. p.)

A forduló másik mérkőzésén:
VK Sturm-2002 Csehov – ASD Pro Recco 7-13
G: Garbuzov 3, Jurcsik, Sztratan, Sztyepanjuk, Nagajev 1-1, ill. A. Calcaterra, Udovičić 3-3, Felugo 2, Burić, Madaras, Kásás, Filipović, G. Molina 1-1

A D-csoport állása a 2. forduló után:
1. ASD Pro Recco (olasz) 2 2 0 0 23-13 6 pont
2. ZF-Eger (magyar) 2 1 0 1 16-15 3 pont
3. VK Szintez Kazany (orosz) 2 1 0 1 14-16 3 pont
4. VK Sturm-2002 Csehov (orosz) 2 0 0 2 14-23 0 pont

A D-csoport góllövőlistája a 2. forduló után:
1-2. Akszenov (Kazany), Udovičić (Recco) 5-5
3-4. Garbuzov (Csehov), Varga II. Zs. (Eger) 4-4
5-9. Biros (Eger), Zakirov (Kazany), Kásás (Recco), A. Calcaterra (Recco), Filipović (Recco) 3-3

Következő mérkőzések:

Euro-Interliga
Eger, Bitskey uszoda. 2010. január 7. csütörtök, 19:00
ZF-Eger – ČH Hornets Košice (SVK)

Euro-Interliga
Novi Sad. 2010. január 9. szombat
VK Vojvodina (SRB) – ZF-Eger

Euro-Interliga
Beograd, Banjica. 2010. január 10. vasárnap
VK Partizan (SRB) – ZF-Eger

Euroliga, 3. forduló – 2010. január 16. szombat
18:00 Kazany – Szintez Kazany – Sturm-2002 Csehov
20:30 Camogli – Pro Recco – ZF-Eger