Az idén indult férfi vízilabda Euro-Interliga újabb, hétközi fordulójában a román bajnok Nagyvárad együttesét fogadták az egriek. A négy kulcsjátékosukat pihentető hazaiak három góllal kaptak ki ellenfelüktől.

A szombati, Szolnok elleni bajnoki rangadó, illetve a jövő szerdai Csehov elleni, szintén hazai rendezésű Euroliga-mérkőzés előtt úgy döntött a két egri szakvezető, hogy Biros, Varga, Binder és Bárány ezúttal kihagyja a Nagyvárad elleni Euro-Interliga találkozót, így viszont ismét előtérbe kerültek a fiatalok, akik közül Jakab Dániel, Chilkó Márton és Cseh Tibor került be szerdai keretbe. A vendég nagyváradiak a legjobb csapatukkal érkeztek. A kapus Barát Ferenc, valamint Monostori Attila és Kádár Kálmán mellett a friss igazolások közül a tavaly még a Fradiban szereplő Kincses Attila, illetve a Steauától érkezett román válogatott Negrean is itt volt a Bitskeyben. A tavalyi román bajnok eddig két meccset – Partizan, Vasas – játszott ebben a „Kárpát-medencei bajnokságban”. Mindkét esetben kikaptak ellenfelüktől.
A fiatal egri csapat egészen a negyedik negyedig jól tartotta magát, bár a kevés gól (4-3) nagyon sok hibát és jobbára úszóversenyt takart. A csapatkapitány Hegedüs két, valamint Graham és Kovács Gábor egy-egy találatának köszönhetően 4-3-ról indult az utolsó nyolc perc. Feltham büntetőjével tovább növelhettük volna előnyünket, de Barát védett. Ebben a játékrészben csak váradi gólok születtek, míg az egriek próbálkozásai rendre elhaltak a vendégek kapuja előtt. Az utolsó játékrészben duplázó Diaconu, illetve Kincses és Andrei Creţu találataival 7-4-re nyert a Nagyvárad Egerben, ezzel a nemzetközi bajnokságban első győzelmét aratta Corneliu Gordan együttese.
Az Egri Vízilabda Klub vezetősége úgy döntött, hogy az idei utolsó, Szolnok elleni bajnokira szombaton ingyenes lesz a belépés.

Euro-Interliga 2009/10, az Eger 7. mérkőzése
Eger, Bitskey uszoda, 500 néző. 2009. december 9. V.: Székely Balázs (magyar), Vekerdy László (román).
ZF-Eger – CSM Frigoconti Oradea/Nagyváradi Frigoconti VSK (ROU) 4-7 (2-1, 1-0, 1-2, 0-4)
Eger: Valics – Cseh T., Hegedüs 2, Erdélyi, Feltham (1/0), Graham 1, Hárai. Cs.: Sántavy, Kovács G. 1, Jakab, Chilkó, Bundschuh. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.
CSM: Barát – Negrean 1, Baidoc, A. Creţu 1, Monostori, Kádár, Kincses 2. Cs.: Samuilă, Diaconu 3 (1/1), Câmpianu 1, Popoviciu, Târnoveţchi. Edző: Corneliu Gordan.
Gól – emberelőnyből: 4/2, ill. 6/3.
Ötméteresből: 1/0, ill. 1/1.
Kipontozódott: Sántavy (24. perc)

További szerdai eredmény:
Szeged Beton VE – VK Vojvodina (szerb) 9-6

Euro-Interliga 2009/2010
1. Partizán Belgrád (SRB) 5 5 0 0 53-27  15 pont
2. TEVA-VasasPlaket 8 4 1 3 78-59  13 pont
3. Szeged Beton VE 6 3 1 2 46-40 10 pont
4. ZF-Eger 7 3 1 3 55-54  10 pont
5. FTC Fisher Klíma 6 3 1 2 42-43  10 pont
6. VK Vojvodina (SRB) 5 3 0 2 37-38  9 pont
7. Domino-Honvéd 5 2 0 3 40-44  6 pont
8. Hornets Kassa (SVK) 5 2 0 3 35-48  6 pont
9. CSM Nagyvárad (ROU) 3 1 0 2 24-27  3 pont
10. UNIQA-UTE 6 0 0 6 40-70  0 pont

Következő mérkőzések:

OB I.
Eger, Bitskey uszoda. 2009. december 12. szombat, 19:00
ZF-Eger – Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP VSC

Euroliga
Eger, Bitskey uszoda. 2009. december 16. szerda, 19:00
ZF-Eger – Sturm-2002 Csehov (RUS)

Euro-Interliga
Eger, Bitskey uszoda. 2010. január 7. csütörtök
ZF-Eger – ČH Hornets Košice (SVK)

Euro-Interliga
Novi Sad. 2010. január 9. szombat
VK Vojvodina (SRB) – ZF-Eger

Euro-Interliga
Beograd, Banjica. 2010. január 10. vasárnap
VK Partizan (SRB) – ZF-Eger