Csudafa Mesenap

Csudafa címmel hirdetett mesemondó és rajzversenyt az Egri Városi Televízió. A megmérettetésre összesen 20 intézményből jelentkeztek gyerekek. Az óvodás és általános iskolás versenyzőket szombaton szakmai zsűri értékeli majd a Forrásban. A rajzpályázatra érkezett alkotásokat Kopcsik Lajos saját műhelyében zsűrizte.

Kopcsik Lajos mestercukrász a Mese Nap rajzpályázatára beérkezett 130 alkotás közül válogat. A hatvan legjobb rajzot keresi, ezeket ugyanis kiállítás keretében láthatják majd a Forrás Gyermek és Ifjúsági Központban szombattól. A Csudafa Mese Napot a Tv Eger idén szervezi meg először. A rendezvény mesemondó versenynek indult, de mivel a szerkesztőség más tehetségekre is kíváncsi, meseíró és rajzversenyt is hirdetett. Két hónap alatt a város és környékének óvodáiból és általános iskoláiból összesen 48 mesemondó jelentkezett a megmérettetésre. Emellett 12-en küldték el saját meséjüket és 130 rajz érkezett a szerkesztőségbe. A Mese Napot december 12-én szombaton rendezi meg a Városi Televízió a Forrás Gyermek és Ifjúsági Központban. A versenyzők produkcióit és a rendezvényen készült összeállítást később a televízió műsorában is láthatják.