Kreatív jövő

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ és a füzesabonyi Városi Intézményi Központ közös uniós pályázata közel 100 millió forintos támogatást nyert. A nyertes pályázatban elsősorban fiataloknak, gyermekeknek szóló tehetséggondozó, esélyjavító programok szerepelnek. Kiemelt terület a fogyatékkal élők fejlesztése, integrálása.

A projektnyitó konferencia előtt sajtótájékoztatón ismertették a nyertes pályázat legfontosabb részleteit. Vannak a programnak olyan részei, amelyek a EKMK hagyományos rendezvényei közé sorolhatók, így a „Miénk a tér”, vagy éppen a „Nonverbális Fesztivál”. A pályázat két részre osztható: tehetséggondozó, illetve hátrányos helyzetűek esélyjavítására szóló programokra. A projekt során olyan képzéseket, közösségi alkalmakat teremtenek, melyek a fiatalok aktív közreműködésével történnek.
A konzorciumi partner, a füzesabonyi Városi Intézményi Központ szervezésében a programban résztvevő diákok megismerkednek megyei és városi demokratikus intézményekkel, részt vesznek tehetség-, illetve digitális kompetencia fejlesztő programokban
A program utófinanszírozású, 100%-ban támogatott, futamideje 2011. június 30-ig tart. A projekt során több mint 600 rendezvényt tartanak, amelyen várhatóan 16 ezer fiatal, köztük jelentős számú hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő vesz majd részt. A projekt keretében megvalósuló programok mind ingyenesek lesznek.