Tízéves az andornaktályai Color Rock együttes

Tíz éve játszik a jelenlegi felállásban az andornaktályai Color Rock. Többször bemutatkoztak már európai szintű dalfesztiválon, megkapták a Heves Megyéért kitüntetést, és munkájukat miniszteri elismerő oklevéllel is díjazták.

Az együttes több mint tíz éve működik. Kezdetben más volt a név, és más volt a művészeti vezető. Kalóné Gyenes Réka zenepedagógus akkor került az intézménybe, mikor éppen szükség volt a tudására. Ő lett az együttes vezetője. A jelenlegi felállásban tíz éve játszanak, ezt ünnepelték meg egy koncerttel az Ifjúsági Házban.
A 80-as, 90-es évek slágereit feldolgozó dalokkal kiemelkedő sikereket értek el többször is euópai dalfesztiválokon. Rendszeres fellépői az értelmileg sérült személyeknek fesztiváljainak. 2005-ben miniszteri elismerést kaptak, 2006-ban a megyei közgyűlés ítélte a Color Rocknak a Heves Megyéért Kitüntetést.