A kaméliás hölgy

A kaméliás című darabot mutatja be pénteken a Gárdonyi Géza Színház. A prózai társulat és a tánctagozat közös produkcióját Barta Dóra rendezte és koreografálta.

Ifj. Alexandre Dumas romantikus művét Almási-Tóth András írta színpadra. Az ismert történet középpontjában egy halálosan beteg párizsi kurtizán áll, aki élete végén éli meg az igazi nagy szerelmet.
Barta Dóra rendezésében intim prózai jelenetek és táncos epizódok keverednek, szó és mozgás közös nyelvén jelenítve meg felkavaró érzelmeket, mert van, hogy a beszéd kevés.
Ezt erősítendő a két főszereplőt egy-egy színész, illetve táncos közösen alakítja.
Az előadás hangulatát nagyban meghatározzák Földi Andrea jelmezei és Cziegler Balázs díszlete is.