A Hun Fokos Szövetség nem adná a vizet

A város kezében kell maradnia a Szent József forrás hasznosításának. Akár részvények kibocsátását is helyesnek látná a Hun Fokos Szövetség, a kis értékű részvények megvásárlásával segítenék a polgárok egy városi tulajdonú cég beindítását. A rendkívüli közgyűlés után tartott szocialista sajtótájékoztatón úgy állították be őket, mint akik megfélemlítették a képviselőket, és akadályozták a munkát, szerintük viszont ez a demokratikus népakarat kifejeződése volt.

Tavasszal a Szent Korona oltalma alá helyezték Eger vizeit, akkor megfogadták: megvédik a város lakóinak az egri vizeket. A múlt heti rendkívüli közgyűlésen is ezért jelentek meg – mondta dr. Pócs Alfréd, a Hun Fokos Szövetség. Úgy értékelik akkori szereplésüket: hogy egy civil kisebbség érte el, hogy visszakozzon az önkormányzat.
Szerintük pályáztatás nélkül nem lehet a forrás üzemeltetését odaadni. Ezt támasztja alá az a levél is, amelyet a polgármesteri hivatal jogi irodájának vezetője írt – mondta Pócs Alfréd.
Csizmadia Géza, a szövetség vízügyi szakértője szerint hatalmas érték birtokában van Eger. Attól tart, hogy ha egy külföldi tőkésé lesz a víz kitermelésének joga, nem hordhatják majd ingyen a város lakói.
Horváth Mátyás, a Hun Fokos Szövetség tagja úgy véli: a rendkívüli közgyűlésen a demokratikus népakarat kifejezése volt az, amiről Nagy Imre szocialista képviselő úgy nyilatkozott, hogy kis csoport megfélemlítéssel akadályozta a demokratikus döntéshozatalt.
A sajtótájékoztatón elmondták: azt szeretnék elérni, hogy városi kézben maradjon a Szent József forrás, esetleg olyan formában, mint Hajdúszoboszlón, ahol az össze közintézmény és vendéglő a város vizét fogyasztja. Elképzelhetőnek tartják részvények kibocsátását is.