Párbeszéd a fiatalokkal

Megalakult a Lokálpatrióta Egylet négy fiatalokból álló munkacsoportja. November 30-án fórumot tartanak az Uránia Moziban. Várják azokat akik csatlakozni szeretnének a jogi – közigazgatási, a marketing, a kulturális vagy az oktatási csoporthoz, illetve mindenkit, akinek a korosztályt és a várost érintő kérdésekben javaslata, elképzelése van.

A választások után számos alkalommal találkozott az Egylet elnöke különböző témák, ágazatok képviselőivel. Tárgyaltak a fiatalokat, az oktatást, valamint a vállalkozásokat érintő problémákról, a javaslatokat beépítették a városfejlesztési stratégiába. A fiatalok megfogalmazták, hogy ne kényszerítsék őket a föld alá – mondta Habis László. Hozzátette, az Agora beruházás segít ennek a problémának a leküzdésében. Elmondta, azt szeretnék, ha a fiatalok szakmai felkészültsége hasznosulna a város életében. Dr. Fejes Szonja vezeti a jogi és közigazgatási csoportot, feladatuk a jelzett terület problémáinak feltárása, javaslatok megfogalmazása. Lőrincz Adrienn a marketing területet vezeti, a tagok mind egriek, a világ különböző pontjain élnek. Olyan stratégiát dolgoznak ki, amely nemzetközi szinten is népszerűsíti a várost. Guszmann Gergely az oktatási csoport szervezője, elmondta a csoportban nincsenek pozíciók, csak feladat és munka. Céljuk a város élményszerűvé tétele az itt élők és a turisták számára. Az oktatási területet Simon Krisztina vezeti. November 30-án 17 órakor az Uránia Moziban tartanak fórumot, melyre várják az aktív résztvevőket.