Egerben tartotta a Fiatal Baloldali Unió – Magyarországi Ifjú Kommunisták második kongresszusát. Mint elhangzott, a szervezet egy éve kísérletként alakult azzal a céllal, hogyan lehet új baloldali ifjúsági mozgalomként működni.

Az ifjú kommunisták második kongresszusa a Munkáspárt 2006 egri székházában némileg időutazás volt, Lenin és Kádár képek, vörös csillagok, a parkolóban sorakozó Zsigulik bizonyították, hogy a a mai húszéveseknek is van olyan csoportja, amely vonzódik ehhez az eszméhez.
A szervezet elnöke úgy fogalmazott, ők a marxista ideológiához ragaszkodnak, amelynek semmi köze a gyilkosságokhoz és a táborokhoz.
A kongresszusra meghívást kapott a Munkáspárt 2006 is.
Tóth Andrásné alelnök a fiatalok munkahely-teremtésének és az adók csökkentésének a fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, részükről ez nem pusztán választási ígéret, mint a többi párt esetében.