Lezárult az első forduló

Két cég tehet ajánlatot a kivitelezésre vonatkozóan, a Líceum épületének felújítása kapcsán. A közbeszerzési eljárás első fordulójának eredményét az intézmény szokásos havi sajtótájékoztatóját követően jelentették be. Ezt megelőzően szó esett a főiskola aktuális programjairól, rendezvényeiről.

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a főiskola számos programmal, előadással várja az érdeklődőket. Ezek olyan témákat érintenek, mint például a II. világháború kitörésének 70. évfordulója, vagy a klímaváltozás. November 12-én és 13-án a Magyary Zoltán és OTKA Posztdoktori Ösztöndíjasok tudományos eredményeit mutatják be egy találkozó keretében.
November 30-án pedig regionális pályaválasztási fórumot, december 01-én pedig nyílt napot tartanak.
A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy a Líceum épületének revitalizációja a kezdés előtti szakaszba érkezett. A közbeszerzési eljárás első fordulójában a kivitelezésben részt venni szándékozók alkalmasságát vizsgálták. Két jelentkező volt, egy budapesti székhelyű cég, valamint egy debreceni és egy egri székhelyű vállalkozás konzorciumban pályázott. A sajtótájékoztatón hirdették ki az az első forduló eredményét. Ennek értelmében mindkét pályázó alkalmas. A közbeszerzés második fordulójában a kivitelezésre az ajánlatokat decemberig kell elkészíteni.
A tervek szerint a legversenyképesebb megvalósítást biztosító nyertes pályázóval januárban kötik meg a kivitelezési szerződést.