Nyílt nap a bíróságon

Nyílt napot rendezett a Heves Megyei Bíróság. A meghívott középiskolások egy szimulált tárgyalást nézhettek végi, betekintést kapva ezzel a testület működésébe.

A Heves Megyei Bíróság már évek óta rendez nyílt napokat annak érdekében, hogy munkáját megismertesse az emberekkel. Idén százhúsz középiskolást hívtak meg a bíróságra, ahol egy fiktív per tárgyalásán vehettek részt a tanulók. Az elképzelt bűncselekményt úgy találták ki, hogy az a fiatalkorúak körében gyakran előforduló eseményre hasonlítson. A diákok maguk is közreműködtek a tárgyaláson, a hallgatóság körében is többen voltak, akik jogi ismereteket tanulnak.