Zárt a Quartet

A magyar nappal zárt az egri Quartet Fesztivál, amely négy ország színházainak közreműködésével valósult meg. Az előadások mellett kiállításokat, koncerteket is rendeztek.

A francia, a cseh, és a szerb társulatok után a vendéglátó Gárdonyi Géza Színhát mutatkozott be a Quartet Fesztiválon. A programhoz kapcsolódva a Líceum kápolnájában nyílt kiállítás a főiskola négy művésztanárának munkáiból Elme és lélek címmel.
Pénteken este már a színházé volt a főszerep, akkor láthatta a fesztivál közönsége Visky András Alkoholisták című darabját, Szegvári Menyhért rendedésében.
Az egri társulat produkciója után zárt a hivatalos program, majd szombaton, a bónusz napon Szentivánéji Álom Hotel címen létrehozott közös produkciót mutatták be a négy színház művészei.