Ismét vita a kórházról

A megyei közgyűlésen elfogadták a kórház korábbi működtetéséből adódó vagyonvisszavételt, és a vagyon továbbadását az intézmény jelenlegi működtetőjének. A Fidesz frakció nem értett egyet az előterjesztéssel, mert szerintük nem a valós helyzetet tartalmazza a leltár. A szocialisták szerint nem történt vagyonvesztés és a 700 ezer forintos hiányra követelést nyújtanak be a HospInvest felszámolójához.

A megyei közgyűlésen Dr. Juhász István főkapitány bemutatta a testületnek a megye új rendészeti igazgatóját, Kovács Miklós rendőr ezredest. Az ülés közmeghallgatással kezdődött, egyedül Hamza Etelka kórházvédő élt a lehetőséggel. Az egyesület nevében követelte, hogy hozzák nyilvánosságra azt a szerződést és megállapodást amit a HospInvesttel kötött a megye a kórház működtetésére. Észrevételére írásban kap választ. Az elnöki beszámoló kapcsán a polgári oldal kérte, a jövőben az alelnökök is számoljanak be elvégzett munkájukról. Külön – külön is megemlítették a frakciók hogy nem szakmai alapon tárgyalnak, hanem a politika befolyásolja a véleményüket a hatvani Gyógypedagógiai Szakiskola igazgatói pályázatának döntésénél. A két pályázó közül Árvai Beátát választották. A Fidesz frakció nem fogadta el sem a kórház visszavételéből adódó vagyonleltárt, sem az intézmény működésére vonatkozó döntést nem támogatta. Utóbbi napirendet módosították Tatár László kezdeményezésére: az SzMSz marad a kórház hatáskörében. Elhangzott, a kórháznak nincs tartozása, stabil a gazdálkodás, a válságkezelő terv biztosítja a kiegyensúlyozott betegellátást. Az ellenzéki képviselők többször megismételték, hogy a jelenlegi helyzetért a szocialista képviselőket terheli a felelősség. Az ülésen a kórházvédők egy csoportja is részt vett, többször hangot adtak nemtetszésüknek. A megye pályázatot nyújt be a kórház fejlesztésére, a 4,5 milliárdos összeghez 500 millió forint önrészt biztosítanak.