Előzetesben a betöréssel gyanúsítottak

Az elmúlt hónapokban Eger város területén több társasházi tárolót, garázst, illetve vendéglátóhelyet törtek fel ismeretlen tettesek, több millió forint értékben tulajdonítottak el használati tárgyakat. Az Egri Rendőrkapitányság munkatársai három gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba.

A nyomozás eddigi eredményeit dr. Petrovics András városi rendőrkapitány, Bognár József rendőr alezredes, a bűnügyi osztály vezetője és Erdélyi Gábor százados, a felderítő alosztály vezetője ismertette. A három gyanúsított közül kettőt október 16-án, míg a harmadikat 19-én fogták el a rendőrök. Egyelőre hét bűncselekménnyel gyanúsítják őket, amelyeket feltehetően június és október között követtek el. Az eddig felderített kár meghaladja a 2 millió forintot. A házkutatások során több mint 200 tételt találtak a nyomozók, ezek tulajdonosait több esetben még nem sikerült megtalálni. Számítástechnikai, műszaki berendezések mellett nagyon sok horgászfelszerelést is zsákmányoltak a betörők, akik társasházak tárolóhelyiségeit, garázsokat és szórakozóhelyeket fosztogattak. Erdélyi Gábor, a felderítő alosztály vezetője ezzel kapcsolatban felhívta a lakosság figyelmét az értékek megfelelő védelmére.
A feltételezett tettesek álkulccsal, ajtóbefeszítéssel, lakatlevágással jutottak be a kiszemelt helyiségekbe. A nyomok elemzése folyamatban van. A rendőrség kéri azok jelentkezését, akiknek a garázsából, tárolójából az elmúlt fél évben bármit eltulajdonítottak, tegyenek feljelentést, illetve ellenőrizzék az eddig lefoglalt tárgyakat. /Egri Rendőrkapitányság: Klapka Gy. u. 3. Tel.: 522-111/ A három gyanúsított jelenleg előzetes letartóztatásban van.