Szolidaritás nélkül nincs szabadság! – kiállítás a KIK-ben

Szolidaritás – ellenzék  és kultúra Lengyelországban címmel nyílt kiállítás a Keresztény Ifjúsági Klubban.  A ’81-től illegalitásban működő  szakszervezet jelentős és nagyon sokszínű kultúrát teremtett, ennek egy kis szelete látható most Egerben.

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ, a lengyel kisebbségi önkormányzat és a Ferenczy Múzeum közös kiállítása a záró eseménye a Lengyel Szeptember – vagyis lengyel ősz rendezvénysorozatnak. A Szolidaritást, az ehhez kapcsolódó kultúrát mutatja be a szakszervezett megalakulásától az első választásig. 1980-ban léptek sztrájkba a gdanski Lenin Hajógyár dolgozói – még nem sejtették, hogy történelmet írnak. A 80-as évek végén a főiskolán működő Agria Körre, a Lengyelországban főiskolásként közvetlenül szerzett tapasztalatokra emlékezett vissza Ponyi László, az EKMK vezetője. A kulturális bizottság elnöke, Homa János a rendszerváltás origójának nevezte a Szolidaritást. A rendszerváltás óta eltelt 20 év, és kiderült: valami félrebicsaklott Magyarországon – mondta Homa. Úgy véli: érdemes végiggondolni itt, Egerben is, mit lehetne újrakezdeni. Szerinte mindent. Ma a 80-as évek tárgyai, iratanyagai kezdenek az írott történelem részévé válni – mondta a Pest Megyei Múzeumok tudományos titkára, Erdősi Péter. Jelkép lett a gdanski hajógyár kapuja, a virágkereszt. Az illegalitásban dolgozó Szolidaritást erősítette az egyház is. Bélyegeket, plakátokat, röplapokat és fotókat állítottak ki a Keresztény Ifjúsági Klubban. De megjelennek a Narancs Alternatíva munkái is; ők hirdették meg a törpék forradalmát; s tőlük származik ez a mondás is: segítsd a rendőrséget – verd össze magad. A kiállítás november 13-áig látogatható.