Fidesz: Sós Tamás leleplezte magát

A megyei közgyűlés Fidesz Polgári Frakciója szerint Sós Tamás leleplezte magát azzal, hogy annak idején egyedüli érve az volt a HospInvest mellett, hogy a cég 6 milliárdos beruházást valósít meg, majd annak csődbejutását követően 4,6 milliárd forintos uniós pályázati forrásról kezdett beszélni a kórház működését illetően. Herman István frakcióigazgató és dr. Tatár László frakcióvezető szerint a megyei közgyűlés elnöke semmit sem tesz azért, hogy a kórház jelenlegi vezetése úrrá legyen a helyzeten.

Sós Tamás személyes felelősségét hangsúlyozta a Fidesz Polgári Frakció két vezetője a kórház ügyében. Mint mondták, a működtetésbe adás fölösleges volt, ha az önkormányzat uniós támogatással amúgy is képes fejlesztési forráshoz jutni. Herman István szerint a HospInvest a kulisszák mögött akar visszalopakodni az intézménybe. Ezt a felvetést kizárólag arra alapozza, hogy az egyik internetes portálon szeptember 29-i dátummal olvasható a cég egy hirdetése, amelyben orvosokat toboroznak az egri, a gyöngyösi és a hatvani kórházakba. Hogy ez valamilyen informatikai probléma-e vagy új hirdetés, nem lehet tudni. Tatár László kiemelte: a kórház vezetése jövőre 560 millió forintos hiányt prognosztizál. Sós Tamás szerint a Polgári Frakció vezetői elferdítik a valóságot, ilyen nyilatkozatokkal a békétlenséget erősítik, ez vezetett ahhoz, hogy több száz egészségügyi szakdolgozó munka nélkül van Egerben. A közgyűlés elnöke hozzátette: a 4,6 tized milliárdos uniós fejlesztéshez 500 milliós önerőt kell biztosítani, bízik abban, hogy ezt a várossal együtt tudja a megye előteremteni.